Szent Gianna Beretta Molla

Szent Gianna Beretta Molla az anyák, orvosok, feleségek, családok és születendő gyermekek védőszentje, aki 1962-ben életét adta születendő gyermekéért.

Élete röviden a Magyar Kurír és a Keresztény Élet oldalain olvasható.

Leánya, Gianna Emanuella a szent édesanyja nyomdokaiba lépve orvosként azt az Istenbe vetett hitet, reményt és szeretetet hirdeti, amelyet szüleitől tanult. Születésnapja 1962. április 21-én van, imakilencedünk e napján  őt is imáinkba foglalhatjuk. 

Angol nyelvű cikkek róla itt:  catholicsun.org   wbay.com (videó szöveges átirattal)  thecompassnews.com (Használható a Google fordító.)

Könyvajánló: Szent Gianna Beretta Molla – Pietro Molla: Szerelmes levelek

KILENCED SZENT GIANNA BERETTA MOLLÁHOZ, HOGY KEGYELMEKET NYERJÜNK KÖZBENJÁRÁSÁRA

A kilencedet imádkozhatjuk a Szent április 28-ai ünnepére készülve április 19-27. között vagy az év bármely egymást követő kilenc napján. 

Az elmélkedések előtt a mindennapi imát imádkozzuk.

Mindennapi ima:

   Mennyei Atyánk! Te Egyházadnak ajándékoztad Gianna Beretta Mollát. Ő fiatal korában szerelmesen keresett Téged, és Hozzád vezetett más fiatalokat is, akik apostoli módon elkötelezték magukat a katolikus tevékenységekben és tanúságtételben, a betegeket és időseket segítve és támogatva.

   Köszönjük Neked ezt az ajándékot: ezt a szerelmesen elkötelezett fiatal lányt, és add, hogy az ő példájára mi is a Te szolgálatodra kötelezzük el életünket felebarátaink örömére.

   Dicsőség az Atyának…

   Ó Jézusom, emberek megváltója! Te az orvoslás küldetésére, a testek és lelkek enyhítésére hívtad szent Giannát, aki Téged látott a szenvedő testvérekben és a kis védtelenekben.

   Köszönjük, hogy bebizonyítottad ebben a Szolgádban, hogy mit jelent az, ha „valaki szolgál” és enyhíti az emberek fájdalmát. Add, hogy befogadjuk az ő tanítását, alkoss belőlünk is nagylelkű keresztényeket, akik a testvérek szolgálatában állnak, különösen azon testvérek szolgálatában, akik kereszted részesei.

   Dicsőség az Atyának…

   Ó Uram, megszentelő Szentlélek! Te, aki hitvesként szereted Egyházadat, töltöttél egy kicsit szeretetedből szent Gianna szívébe, hogy ő kiárassza azt a szolgáló egyházba, hogy megismerhessenek és szeressenek Téged. Ezáltal ő közreműködött a Te csodálatos alkotó terved megvalósításában, és új fiakat ajándékozott Neked.

   Köszönjük Neked ezt a hitvesi példát és az ő bátorító tanúságtételét. Add a mi családjainkban is a házastársaknak tiszta és keresztény jelenlétét, akik elkötelezettek abban, hogy a házaikat a hit és szeretet otthonaivá tegyék és nagylelkűen tevékenykednek a megszentelt szolgálatban.

   Dicsőség az Atyának…

   Ó Uram, minden élő alkotója és szeretője! Te szent Gianna mellett voltál, amikor kételyek közt volt, hogy a saját vagy a méhében hordozott és ajándékként várt teremtmény életét mentse meg. Csak Tebenned bízva és emlékezetébe idézve az élet védelmébe alkotott parancsodat találta meg a bátorságot, hogy betöltse az ő anyai létét és kimondja igen”-jét az új életre, feláldozva nagylelkűen a sajátját. Ezzel megkoronázta példaértékű keresztény életét.

   Mária, Jézus édesanyja közbenjárására és Gianna példája nyomán add, hogy minden anya készségesen és szeretettel fogadjon be minden életet. Támogassál bennünket, hogy minden életet tiszteletben tartsunk.

   Add a kegyelmet, amelyet kérünk ……(szándék)….. és az örömet, hogy magunkba szívhatjuk szent Gianna fiatalkori-, házastársi-, anyai- és orvosi- példáját, aki Jézushoz hasonlóan feláldozta saját életét felebarátjaiért.

   Üdvözlégy Mária…

Napi elmélkedések Gianna Beretta Molla életéről:

1. nap2. nap3. nap4. nap5. nap
6. nap7. nap8. nap9.nap 

1. nap

Az élet szeretetéért

   Megindító pillanat újra találkozni ennek a szent életű asszonynak a történetével. A tanúságtétele az, amire szomjazunk… Az élet szentségét kigúnyolják, a házasságot lebecsmérlik, az anyákból gyilkosokat nevelnek,  az orvosokat ölésre képzikÉs Ő – feleség, anya, orvos – élete árán is védi a szentet, az életet.

   1973. szeptember 23, vasárnap. Déli 12 órát üt a Szent Péter bazilika órája. VI. Pál pápa törékeny alakja tűnik fel az Apostoli Palota legfelső emeletének egy bordó szőnyeggel díszített ablakában. A déli Úrangyala elimádkozására összegyűlt híveknek a Szentatya egy a milánói egyházmegyéből származó hősies édesanyáról beszél, aki megfontolt választással feláldozta saját életét, hogy világra hozhassa gyermekét.

   A pápa nem nevezte meg ezt a csodálatra méltó anyát, de ma már Olaszországban sokhelyütt ismert megrázó élettörténete. Ezt a 39 évet megért orvosnőt Gianna Berettának hívták, Pietro Molla mérnök felesége, három pici gyermek anyja volt. Negyedik kislányának, Gianna Emanuelának csak akkor lehetett esélye a megszületésre, ha az anya, mint az evangéliumi jó mag, meghal, hogy új élet csírázhassék belőle.

   Gianna Beretta Molla tanúságtétele kétségtelenül nem mindennapi, akkor is, ha meggyőződésünk szerint nem egyedülálló. Sokan vannak olyan névtelen hősök, akik – mert szerelmesei az életnek – az önfeláldozásig tisztelik mások életét. Az ismert és ismeretlen hősies anyák felmagasztalása lesz az a pillanat, amikor Gianna Beretta Mollát az oltárra emelik. Boldoggá avatási perét tíz évvel halála után, 1972-ben indították el Milánóból. 1978. ápr. 27-én adták át hivatalosan a hősies erényeit és a közbenjárására történt csodákat dokumentáló iratokat a szentté avatási kongregációnak.

  Idézzük most fel e vértanú édesanya életútját. Ha közelebbről megismerkedünk azzal a családdal, amelyből származott, környezetével, szép házassága és hivatása történetével, nem csodálkozunk élete végkifejletén. Megértjük drámai választásának indítékait.

   Egész élete az önfeláldozó szeretet példája.

Ha valaki úgy tud hinni és annyira át tudja vinni a gyakorlatba hitét, mint Gianna, akkor a legvégső döntés előtt sem torpan meg.

2. nap

Tizenhárom

   1908. okt. 12-én Milánó Szent Bertalan plébániatemplomában két nagyszerű fiatal, Alberto Beretta és Maria De Micheli, Gianna szülei kötik egymáshoz életüket „holtodiglan-holtomiglan”. Örvendező násznép veszi körül az ifjú párt, egymás után futnak be a szerencsekívánatok.

   Köztük egy tréfás rajzocska, amely egy nagy kosárból kikandikáló 13 rakoncátlan gyermekarcot ábrázol. Alul a felírás: válasszatok. Mária tétovázás nélkül felel: „Mindegyiket választom.” Alberto kicsit megfontoltabb: „Uram, inkább tizenhármat, mint egyet sem.”

   Húsz év leforgása alatt jön is, egyik a másik után, a tizenhárom gyermek.

   A szülők öt ízben állják körül a kis fehér koporsót, de a többi nyolc Istennek hála megmarad, mind okos és egészséges: Amália (1909), Francesco (1911), Ferdinando (1913), három évvel később Enrico, aki mint ferences pap, apja, Alberto nevét veszi fel; Zita (1918), Giuseppe (1920), aki szintén pap lesz, 1922-ben a mi Giannánk és végül Virginia (1925), akit testvérei kedvesen Giniának becéznek.

   Gianna tizedik gyermekként látja meg a napvilágot Magentában, az apai nagyszülők házában, ahol a család éppen látogatóban van. Mivel október 4-én, Assisi Szent Ferenc ünnepén születik, a keresztségben a Giovanna mellett megkapja a Francesca nevet is, a hosszú kettős név azonban az évek során Giannává rövidül. A szülők rendkívül nagy tisztelői Olaszország védőszentjének, a ferences harmadrend tagjai, gyermekeiket is a ferences egyszerűség és derű szellemében nevelik. A kis Gianna lelkére is ez a békés, derűs családi légkör nyomja rá bélyegét, de ugyanakkor a komoly munka és ima légköre is. Az édesanyának egy perc nyugta sincs: nem nehéz elképzelni, mennyi munkát ad neki a sok pici gyermek. De a tengernyi mosás, vasalás, takarítás és főzés mellett is talál időt arra, hogy esténként együtt imádkozzák az olvasót, zongorázni tanítsa kislányait (ő maga nagyszerűen játszik és kiváló zenepedagógus), színes művirágok készítésére oktassa gyermekeit, horgolt terítőket készítsen a templom oltárára. 1942 egyik estéjén, amikor agyvérzést kap, amely néhány óra alatt elviszi, éppen a misszióknak szánt terítőt hímezi.

   Alberto édesapa amellett, hogy a népes család anyagi megélhetését biztosítja, alaposan kiveszi részét a gyermeknevelés felelősségéből.

   Az ő feladata a kicsik levegőztetése, sétáltatása. ő viszi a gyerekeket vasárnaponként a szentmisére, amikor pedig nagyobbacskák lesznek, naponta beugranak a templomba legalább egy Úrangyalára, Miatyánkra. Amikor legidősebb leányuk, Amália súlyosan megbetegszik, a család Bergamóba költözik. A városka dombján keresnek lakást, abban a reményben, hogy a jó levegő meghosszabbítja életét. A család Bergamóban marad egészen 1937-ig, Amália haláláig. Alberto Beretta innen jár hivatalba, Milánóba. A napi 58 kilométeres „sétát” vonaton és villamoson teszi meg. Még a szokásosnál is korábban kel, hogy a napi szentmisét ne kelljen elmulasztania.

3. nap

Közlékeny a hitben

  Gianna 1928-ban Bergamóban kezdi meg elemi iskoláit, különböző apácaiskolákban. 1933-ban a kanossziánus nővéreknél vizsgázik ötödik osztályból, kiváló eredménnyel. A gimnáziumi évek már nem ilyen szerencsések: közepes eredménnyel jut át egyik osztályból a másikba.

   Ebben az időszakban, úgy tűnik, inkább a zene, a festészet és az élete végéig rajongva szeretett természet köti le figyelmét. Különösen a hegyekért lelkesedik, kiváló hegymászó, síelő.

   Osztálytársai így nyilatkoznak évek múltán a serdülő Giannáról:
„Sohasem veszekedett senkivel, mindig vidám és kedves volt.”
„Nem volt pletykás természet, mindig derűsnek, vidámnak láttuk, sokat járt templomba.”
„Nem volt nagyon közlékeny, inkább a szeme volt beszédes.
Ha valami bántotta, nem beszélt róla, legfeljebb akkor nem mosolygott.”
   Egyik tanára, akihez matematika különórára járt, így emlékezik rá:
„Azonnal megszerettem; aranyos leány volt, aki egyszerűségével, bájával, tiszta és ártatlan lelkével mindjárt meghódította mindazokat, akik közelébe kerültek. Olyan volt, mint a család melegében és derűjében tavasszal virágba szökkent bimbó.”
   Egy másik iskolatársára nagy hatással volt az egész családban uralkodó vallásos szellem, a templom szeretete, annyi meggyőződéssel megélt hitük. Az egyébként zárkózott Gianna hitében oly „közlékeny” volt, hogy mindazok, akik kapcsolatba kerültek vele, elkezdtek gyakrabban templomba járni, nemcsak a vasárnapi szentmisére, hanem a délutáni vecsernyére és az esti rózsafüzér imára is.

Mindent Jézusért!

   Lassan pereg a Beretta-család élete. Milánó és Bergamo után ismét költöznek, ezúttal Genovába. A gyerekek felcseperedtek, olyan városban akarnak lakni, ahol van egyetem, no meg a nedves, hideg telek után jót tesz egy kis tengeri levegő is. Gianna már Genovában végzi a gimnázium utolsó, ötödik osztályát az 1937/38-as tanévben. A család hamarosan beilleszkedik az új környezetbe, beleértve a plébániai közösséget is, sőt azt is mondhatnánk, elsősorban abba. Anna Rabbia dorottyás nővér így emlékezik vissza rájuk:

„A házaspár minden reggel nyolc órakor szentmisén vett részt és szentáldozáshoz járult. A gyermekek, akik iskolába, egyetemre mentek, korábbi misére jártak. Megható látványt nyújtottak igazi, élő hitükkel”

   A 15 éves Gianna lelkületéről ,,Emlékek és imák” c. naplója tanúskodik. Lássunk néhány gondolatot:

„Mindent Jézusért akarok csinálni. Minden tettemet és bánatomat neki ajánlom fel. − Inkább a halált választom, semmint bűnt kövessek el. –Imádkozom az Úrhoz, hogy értesse meg velem nagy irgalmát. − Engedelmeskedni akarok MM-nek (Malatto nővérnek) és tanulok, jóllehet nincs kedvem hozzá, Jézus szerelméért.”

   Beiratkozik a líceumba, és nagy akaraterővel a gimnáziumi évek nem túl sikeres eredményei után, a legjobbak közé küzdi fel magát. 1942-ben kiváló eredménnyel leérettségizik. Éppen húsz éves. Egyetlen esztendő alatt egymás után elveszíti szüleit: áprilisban anyját, szeptemberben alig 61 éves édesapját. A Beretta-testvérek Amália nővérük sírja mellé helyezik drága szüleik holttestét, és visszatérnek abba a házba, ahol Gianna született, az apai nagyszülők magentai házába. Néhányan már befejezték tanulmányaikat: Ferdinando orvos, Francesco mérnök.  Enrico szintén orvos, hamarosan pappá szentelik, Zita gyógyszerész, Giuseppe mérnöknek és egyben papnak készül.

   Virginia, a legkisebb testvér is már döntött: orvos lesz és missziós nővér.  Az egyedüli nyitva maradt sors már csak a Giannáé volt. Kétségtelenül az orvosi pálya felé vonzódott, de még a gondviselés szavát, jelét várta jövendő életét illetően.

4. nap

„Az orvosi pálya küldetés”

   1942-ben, az érettségi és szülei elvesztése évében beiratkozik a milánói orvosi egyetemre. 1945-ben Páviában folytatja tanulmányait: szívesebben él a nyugodtabb, családiasabb légkörű kisvárosban, és az ősi páviai egyetem nagyobb hírnévnek is örvend. Egyik orvostanhallgató társa így emlékezik vissza rá:

„Megismertem és megcsodáltam szíve, hite és értelme adományait.”

   Kolléganője és szobatársa szintén elismerően szól róla:

„Jóságán és vallásosságán kívül arra emlékszem, mennyi derűt, biztonságot és békét árasztott maga körül, hála éppen mélyen keresztény lelkületének.”

   A háború viharos évei alatt is folytatja tanulmányait, ahogy lehet. 1949. nov. 30-án teszi le diplomavizsgáját, 104-es osztályzatot kap (a legmagasabb 110). Ekkor 26 éves.

Úgy érzi, készen áll arra, hogy életét mások szolgálatába állítsa.

   1950. jún. 20-án Ferdinando nevű orvos bátyjával együtt rendelőt nyit egy Magenta környéki kis, alig 2000 lelket számláló faluban, Meseróban. A lepergő évek közelről sem tétlenségben telnek. Gianna fáradhatatlan.

   A kórházi szolgálattal párhuzamosan szívvel-lélekkel végzi mindazt a rengeteg munkát, amelyet diákkorában vállalt: működik a magentai plébánia oratóriumában, a Katolikus Akcióban, buzgó ferences harmadrendi, Szent Vince gyűjtési akciók fáradhatatlan szervezője, lelkigyakorlatokat szervez és maga is több lelkigyakorlaton vesz részt, várva Isten hívását, valamilyen útmutatást. Úgy dönt, hogy gyermekgyógyászatra specializálódik, ez a szak áll hozzá legközelebb.

   Úgy érzi, ebben a hivatásban tehet legtöbbet a születendő és már megszületett életekért. 1952 júliusában a legmagasabb pontszámmal teszi le utolsó vizsgáit a milánói orvosi egyetemen. Egy percig sem ül azonban tétlenül babérjain.

   Már augusztusban önkéntes orvosként tevékenykedik a magentai plébánia nyári gyermektáborában, az Orta-tó mellett. Gianna küldetésnek tekintette az orvosi pályát: nem ismer pihenést, sohasem utasít vissza semmiféle hívást, éjszaka sem, még abban az időszakban sem, amikor negyedik gyermekét várja, és tudja, hogy lassan és biztosan a halál felé menetel. Teljesen orvosi hivatásának él, amelyre úgy tekint, mint a szeretet parancsának kifejeződésére: a test gyógyításán keresztül a lelkek szolgálatára lenni. Egyik barátnőjének pontosan meg is fogalmazza hivatása lényegét:

„Sajnos, nagyon sok olyan orvos van, aki a pénzért mindenre képes. Szerintem az orvosi pálya küldetés.”

Legyünk hívő orvosok!

   Gianna számára orvosnak lenni szolgálatot, papságot jelentett, Isten dicsőségére és az emberek javára.

   Írásai között halála után 5 lapnyi feljegyzést találtak az orvosi hivatásról. Ezeket a sorokat orvos bátyjához, Ferdinandóhoz intézte 1950 és 1953 között, tehát orvosi működése kezdetén:

„Jézus megmondja, hogy az ember nem csupán test. A testben gondolat, akarat létezik, amely képes elfogadni a szenvedést. A testben lélek van, amely halhatatlan. A test és a lélek között − úgy tűnik − szakadék tátong, annyira különbözőek, mégis egyetlen egységet alkotnak. Mit mond nekünk Jézus? Hogy gyógyítsátok ezt a testet. Jézus beleoltotta az istenit az emberibe, hogy mindaz, amit teszünk, értékesebbé váljék.”

   Lefekteti az orvosi hivatás négy aranyszabályát:

     1. Mindenki jól végezze saját részét, tanulja meg jól az orvostudományt. Ma sokan a pénzért hajtanak.

     2. Legyünk becsületesek, legyünk hívő orvosok.

     3. Szeretettel gyógyítsatok, nem feledve, hogy a beteg ember  testvéretek.

     4. Nem feledni, hogy a betegnek lelke van. Tehát mi, akiknek annyian kiöntik a lelküket, vigyázzunk, nehogy megsértsük ezt a lelket. Ez árulás lenne. Vigyáznunk kell a csak úgy felületesen odadobott szavakra… Tegyünk nagyon sok jót.

   Kitörő lelkesedéssel ír arról is, mennyi alkalma van az orvosnak arra, hogy jót tegyen: Mennyi olyan lehetőség kínálkozik az orvos számára, amely a papnak sem adatik meg! A mi küldetésünk nem fejeződik be akkor, amikor a gyógyszerek már feleslegesek: ott van még a lélek, amelyet el kell vinni Istenhez, és az orvos szava tekintéllyel bír. Minden orvosnak kötelessége, hogy ezt a lelket átadja a papnak. Mekkora szükség van a katolikus orvosokra!

   Mindazok, akik dr. Gianna Beretta orvosnőt ismerték, azt állítják, hogy ezekkel az írásokkal megfestette önarcképét, s elveihez orvosi hivatásában a legvégsőkig hűséges maradt.

5. nap

A missziók szeretete

   Az áldozatos, fáradhatatlan munka − délelőtt kórház, fekvő betegek látogatása, délután rendelő, éjszaka gyakran sürgős hívások − nem akadályozzák meg abban, hogy naponta szentmisén vegyen részt, imádkozzék, elmélkedjék, időnként lelkigyakorlatot tartson, és közben állandóan keresse élete igazi értelmét, mert érzi, hogy valami még hiányzik életéből. Még mindig nem tudja, milyen tervei vannak vele Istennek. Úgy érzi, missziós hivatása van.

   A missziók szeretetét már akkor megtanulta, amikor még édesanyja szerető karjai ölelték. A Beretta-családban missziós levegőt szívtak a gyerekek.  Nem csoda, hogy Alberto orvos-pap bátyja Brazíliában misszionárius, Francesco mérnök bátyja éppen szintén misszióban van, bátyjának segédkezik egy kórház építésében, Maranhao állam Grajau helységében. Ginia kanossziánus nővér 1950-ben szerzett orvosi diplomát, Indiába készül misszionáriusnak. Albertónak írt leveleiből úgy látjuk, a mi Giannánk is a misszióba készül. 1952 júliusában ezt írja testvérének:

„Állandóan várom válaszodat, mikor indulhatok. Nagyon szívesen mennék, biztosan nagy szükség lenne rám, de sokan nem tanácsolják, mert nő vagyok, és nem bírnám a klímát”

   Alberto igyekszik fékezni türelmetlenségét, azt válaszolja, hogy várjon még és imádkozzék. Mintha érezné, hogy húgával más tervei vannak Istennek.

   És valóban feltűnik egy negyvenes férfi, Pietro Molla, üzemmechanikai mérnök, a milánói SAFFA nevű ipari vállalat tehetséges helyettes igazgatója. Beretta doktornő és Molla mérnök először 1949-ben találkoznak hivatalos okokból: az üzem munkásainak egészségügyi ellátásáról tárgyalnak. Szó sincs semmiféle „meglátni és megszeretni” találkozásról. Szerelmük lassan bontakozik ki, hiszen Gianna akkor még a missziókba készül. Melle mérnök felesége halála után megírja a négy árván maradt csöppségnek édesanyjuk életét. Innen tudjuk meg, hogy évekig csak hivatalos ügyekben találkoztak, de Pietro már akkor csodálta ezt a nagyszerű orvosnőt, aki számtalan hivatásbeli munkája mellett fáradhatatlanul tevékenykedik apostoli és karitatív téren.

„Tudtam − írja Pietro −mennyire szerettek és becsültek betegeid, fiatalok és öregek, különösen is a fiatal mamák és a magatehetetlen betegek, akiknek annyi vigaszt adtál türelmes, szerető, figyelmes kezeléseddel.” (A férfi közvetlenül feleségéhez beszélve írja le emlékeit.)

6. nap

„Incipit vita nova…”

   1954 elején Gianna elérkezett a válaszúthoz: Pietro vagy a missziók? Lelki vezetője azt tanácsolja: végezzen kilencedet, hogy valóban megismerje Isten akaratát. Közben így érvel:

„Mekkora szükség van ma keresztény anyákra! Ha nem mennek férjhez azok, akik olyan rátermettek (mint Gianna), hogyan jönnek létre az igazi keresztény családok?”

   Gianna belső drámája − jóllehet nem beszél róla − nem kerüli el környezete figyelmét. Sokat imádkozik és kéri, hogy imádkozzanak érte, de közben fizikailag is szenved.

„Lourdes-ban voltam − mondja egy barátnőjének −, hogy a Szűzanyától kérjek tanácsot: a missziókba menjek, vagy férjhez. Amikor hazaérkeztem, megérkezett Pietro is.”

   1954 Szilveszter éjszakáján Pietro ezt írja naplójába, miután a milánói Scala balettelőadásáról hazatér:

„Ez az este döntő lehet életem és törekvéseim szempontjából. Sorsomat rábízom a Jótanács Anyjára.” − akit annyira tisztelnek Magentában. 1955. febr. 20-án, egy vasárnap megtartják a szentmisével egybekötött eljegyzést. Pietro azt jegyzi fel: „Incipit vita nova…” (Új élet kezdődik), majd:

„Minél jobban megismerem Giannát, annál inkább meggyőződöm arról, hogy Isten nem ajándékozhatott meg szebb találkozással.”’

   Gianna az eljegyzés utáni napon írja első levelét jegyesének. Igen sok követi ezt majd később, házas korukban, mivel Pietro fontos és felelősségteljes munkája miatt, mint a SAFFA üzem helyettes igazgatója, állandóan úton van a világ különböző országaiban. Ebben az első levélben Gianna végre tegezi vőlegényét, és ezt írja neki:

„Nagyon szeretnélek boldoggá tenni, és olyan lenni, mint amilyennek Te akarsz: jó, megértő és önfeláldozó… Neked ajándékozom magam, hogy valóban keresztény családot alapíthassunk.”

   Íme még néhány levélrészlet a menyasszony Gianna tollából:

„Pietro, ha el tudnám mondani mindazt, amit irántad érzek… De nem vagyok rá képes. Találd ki Te. Az Úr valóban nagyon szeret engem.  Te vagy az a férfi, akire igazán vágytam, de bevallom, számtalanszor felteszem magamnak a kérdést: „Méltó leszek-e hozzá?”

Tudod, hogy egyetlen vágyam téged boldoggá tenni: te mondd meg, milyen legyek… Annyira bízom Istenben, tudom, ő majd megsegít, hogy méltó feleséged legyek. Nagyon, nagyon szeretlek, Pietro, állandóan jelen vagy reggeltől kezdve, amikor a szentmisében a sajátommal felajánlom a te munkádat, örömeidet, szenvedéseidet is.

Már csak 20 nap hiányzik, és… Gianna Molla leszek. Mit szólnál, Pietro, ha az esküvőre lelki előkészületül triduumot tartanánk? (Szept.) 21-22-23-án szentmise és szentáldozás, Te Ponte Nuovóban, én pedig az Assunta szentélyben. A Szűzanya egyesíti majd imáinkat, vágyainkat, és az egység erőt ad.

Jézus meghallgat és segít bennünket.

7. nap

A Szeretet Szentsége

   Utolsó jegyesi levelében, mint állandóan visszatérő motívumot, ezt írja:

„Rendkívül meghat az a gondolat, hogy hamarosan a Szeretet Szentségéhez járulunk. Isten munkatársaivá leszünk a teremtésben, megajándékozva őt olyan gyermekekkel, akik szeretik és szolgálják majd.”

   Boldogságtól túláradóan, végtelen gonddal választja ki fehér menyasszonyi ruháját: szépnek és bőnek akarja, hogy egy napon majd át lehessen alakítani leendő újmisés fia papi albájává. 1955. szept. 24-én ragyogó napsütés aranyozza be a magentai Szent Márton bazilikát. Harangok zúgása közben vonul az oltárhoz a jegyespár: a 33 éves Gianna Beretta és a 43 éves Pietro az eskető pap, don Giuseppe Beretta, Gianna egyik bátyja elé.

   A házaspár Ponte Nuovóban, Magenta mellett telepszik le egy kis kertes házban, amelyet Pietro építtetett közvetlenül a SAFFA üzem mellett. Az első „mézeshónapok” örömét a legkisebb felhő sem árnyékolja be. Gianna nem feledkezik meg missziós hivatásáról, Alberto bátyjától állandóan kérdezgeti, miben segíthetne, küldjön-e gyógyszereket, fertőtlenítőket. Aggódik testvéréért, vigyázzon, nehogy elkapja a leprát. Özvegy anyósát a legnagyobb tisztelettel és szeretettel veszi körül. Ginia húga már megvalósította régi álmát:

   Indiában gyógyítja a betegeket. A testvérek közötti nagy földrajzi távolság nem akadályozza egymás iránt érzett nagy-nagy szeretetüket.

„Távol vagyunk − írja Gianna Albertónak −, és mégis egyek, összeköt bennünket a gondolat, az ima. Milyen jó, ha a testvérek szeretik egymást; erre tanítottak bennünket drága szüleink.”

   Telnek a hónapok. Gianna öröme leírhatatlan, amikor észreveszi, hogy a Jóisten meghallgatta imáit: alig várja, hogy karjai közé szoríthassa első picinyüket, Pierluigit. A várva várt eseményre 14 hónappal házasságkötésük után, 1956. november 19-én kerül sor. Jó egy évre rá megszületik a második gyermek, Maria Zita, újabb másfél év múlva, 1959-ben pedig a harmadik kislány: Laura Enrica Maria. Pietro állandóan úton van: gyakran jár New Yorkban és Európa különböző nagyvárosaiban. Gianna eleinte elkíséri: Hollandiába, Németországba, egy alkalommal Stockholmba, de aztán a szaporodó anyai gondok megakadályozzák abban, hogy kövesse férjét. Telefonbeszélgetések és levelek tömegei helyettesítik az együttlétet. Gianna aggódik, ha férje úton van, különösen, ha a nagy távolság miatt repülni kénytelen. A közelebbi európai városokba vonaton utazik, hogy feleségének kevesebb szenvedést okozzon.

Boldogság

   A három pici gyermek gondozása, etetése, fürösztése, tisztán tartása is emberfölötti nehézségek elé állítja Gianna anyukát. De nem panaszkodik, nem akarja felelősségteljes munkát végző férjét terhelni.

   Úton levő párjához írt levelei tele vannak gyöngédséggel, biztató szavakkal. „Aranyos Pedrin”-jének 1958 telén ezt írja Észak-Amerikába:

„Megérkezett hosszú és gyöngéd leveled. Ezer köszönet. El sem tudod    képzelni, mennyi örömet és megkönnyebbülést hoznak édes szavaid. Mint már annyiszor mondtam, hited és vallásosságod igen nagy hatással van rám: szeretném, ha úgy tudnék imádkozni, mint te, drága Pietro. Nagyon kérlek, légy vidám, érted? Napod minden pillanatában veled vagyunk, így a távolság kevésbé tűnik zordnak. Egész szeretetemmel csókollak angyalaiddal együtt.”

   A Luganói-tó partjáról így ír New Yorkba:

„Mindig rád gondolunk, aranyos Pedrin… Mennyi gyönyörű emlék! Ismét láttam a tó partját, ahol az első fényképet kattintottad rólam, a Félix szállodát. Szeretném, ha itt lennél mellettem, hogy gyöngéden megöleljelek és megcsókoljalak, hogy megköszönjem nagy szerelmedet és azt a sok örömet, amellyel ebben a három évben megajándékoztál.”

   A Molla-házaspárt jól ismerte egész Ponte Nuovo és környéke. A boldogságot, az egyetértést, a harmóniát róluk lehetett volna megmintázni. Anyagilag sem álltak rosszul. Molla mérnök jól keresett, és Gianna fizetése sem volt a legrosszabb, bár az anyagi oldal érdekelte legkevésbé. A három gyönyörű, egészséges gyermek és orvosi hivatása, amelyet továbbra is lelkiismeretesen ellátott, tökéletesen boldoggá és kiteljesedetté tette. Büszke gyermekeire. Férjének írt leveleiben gyakran emlegeti, hogy az utcán megállítják, és gratulálnak a gyönyörű gyerekekhez. Húga visszaemlékezéseiben megemlíti, hogy mindig tisztának, gondosan rendben tartottnak látta a gyerekeket. Gianna szerette a szépet, ez öltözködésében, egész lényében és gyermekei gondozásában is megnyilvánult. Egyszóval úgy tűnt, a Molla-házaspár boldogságát a legparányibb bárányfelhő sem zavarja.

8. nap

„Megújítom az Úrnak életem feláldozását.”

   Ebben a derűs légkörben kezdődik el Gianna hatodik terhessége. (A harmadik kislány után nagy fájdalmára két gyermeket nem tudott kihordani.) A harmadik hónap körül súlyos nehézségek jelentkeznek: egy daganat fejlődik ki a méh mellett, és szinte napról napra növekszik. Az orvosok úgy döntenek, hogy azonnali műtétre van szükség. Ez Gianna keresztútjának első állomása. Maga is orvos, nincs szüksége sok magyarázatra. Ahhoz, hogy megmentsék az életét, radikális beavatkozásra lenne szükség. Nem elég egyszerűen eltávolítani a daganatot, hiszen az újra sarjadzik.

   Gianna mindenre készen áll, egyetlen feltétellel:mentsék meg magzata életét. Mielőtt klinikára vinnék, kéri lelki vezetőjét, látogassa meg.

„Nagyon sokat imádkozom ezekben a napokban − mondja Don Luiginak. − Hittel és reménységgel az Úrra hagyatkozom, az orvostudomány rettenetes szava ellenére: vagy az anya élete, vagy gyermeke élete. Igen, bízom Istenben, de most teljesítenem kell anyai kötelességemet. Megújítom az Úrnak életem feláldozását. Mindenre készen állok, hogy megmentsem gyermekemet.”

   Ezt a szilárd, megingathatatlan akaratát közli orvosaival és férjével, aki fájdalomtól és csodálattól megkövülten, némán hallgatja. Fölösleges lenne bármilyen ellenvélemény, hiszen ismeri Giannát, és száz százalékig osztozik hitében, meggyőződésében. Ebben a rettenetes pillanatban mi mást is tehetne. ő, aki felesége lelkének legrejtettebb zugába is belelát, és aki a legjobban szereti, tudja, hogy Gianna csakis ezt a megoldást választhatja. A műtét után a sebész megáll Gianna ágya mellett, és egyszerűen csak ennyit mond: „Megmentettük a gyermeket.” A magzat élete csodával határos módon folytatódik.

   Volt tanítónőjének, a kanossziánus Ada anyának mondja Gianna:

„Nagyon sokat szenvedtem, de most boldog vagyok, mert a gyermek megmenekült. Azt szeretném, ha kisfiú lenne, egy kis Don Enrico: misszionárius fivéremnek ez a neve.”

   Mindenek ellenére tele van a Gondviselésbe vetett bizalommal. Reméli, hogy ki tudja hordani terhességét, és talán valamilyen csodában is remél. Egyik barátnője mondja: „Talán csodát tesz vele az Úr, hiszen ő annyira jó, olyan nagyszerű teremtés, és kicsinyeinek is akkora szükségük van rá.”

   A klinikáról levelet ír annak a barátnőjének, aki mint pótanyuka saját gyerekeivel együtt Courmayeurben nyaraltatja a három kis Molla-gyereket. Megköszöni gondoskodását, kifejezi aggodalmát, hogy túlságos sok baja van a kicsikkel, majd „a legszebb puszikat” küldi „három kincsének.”

   A levél mellé egy kis kártyát is tesz gyermekeinek:

„Apuka sok-sok óriási puszit visz majd; nagyon szeretnék veletek lenni, de ágyban kell maradnom, mert bibim van.”

   A terhesség hosszú hónapjai látszólag békésen, nyugodtan, a megszokott teendőkkel telnek. Gianna visszatér meserói rendelőjébe, közismert odaadásával, kedvességével áll betegei rendelkezésére. Környezete, gyermekei, férje, testvérei keveset sejtenek meg belső gyötrelméből. Molla mérnök folytatja röpködéseit a világ egyik sarkából a másikba. Gianna hozzá írt levelei derűsek: beszámol munkájáról és főként a kicsik apró-cseprő ügyeiről. Elmondja, hogyan imádkoznak esténként apukájukért. Pierluigi, az elsőszülött minden este elmond egy Úrangyalát, amelyet ezzel fejez be: „apuci, gyere hamar.”

9. nap

Húsvét

  A szülést megelőző hetekben Gianna fáradhatatlan. Utolsó pillanatig ápolja betegeit, és közben kis villájuk minden zugát kifényesíti. Minden szekrényt, minden fiókot rendbe tesz, férje ruháit, a kicsik kelengyéjét tisztán, vasaltan hagyja, mintha tudná, hogy hosszú, hosszúútra indul… Pietro így emlékezik vissza:

„Aggódva figyeltem ezt a te hosszú napokig tartó, csöndes munkádat… De nem volt bátorságom, hogy megkérdezzem önmagamtól és megkérdezzelek téged: miért?”

   1962. április 20, nagypéntek. Gianna keresztútjának utolsó állomásához érkezett. Délután maga megy be a monzai kórház szülészeti osztályára, és jelentkezik a szolgálattevő nővérnél:

„Nővér, eljöttem, − most meg kell halnom.”

   Férjének megismétli megmásíthatatlan akaratát, és azt kívánja, hogy ez legyen az ő akarata is, hogy így örökre egyek maradjanak.

„Ha megkérdezik, a két élet közül melyiket mentsék meg, ne feledd, Pietro: első a gyermek.”

   Ugyanezt hangoztatja a kórházban. Minthogy az első kísérletek után a természetes szülés reménytelennek bizonyul, nagyszombaton délelőtt császármetszéssel hozzák világra a Molla-házaspár negyedik gyermekét, egy négy és fél kilós kislányt. Az apa kívánságára kettős nevet kap: Gianna Emanuela. Édesanyja áldozatának emlékére és a közöttünk élő Isten jelképeként. A kórházlelkész vallja:

„Tanúja voltam Gianna Beretta doktornő valóságos és hősies választásának, amely minden drámai színezet nélkül történt, önként, természetesen, sőt lelkesedéssel. Több napon át tanúja voltam a doktornő magatartásának, aki orvos létére teljesen tisztában volt súlyos állapotával, de sohasem veszítette el a megtett elhatározásból fakadó derűjét, örömét.

   A húsvéti harangok zúgása és Gianna haláltusája sajátos ellentétet alkot. Vagy mégsem? Az Élet felé haladó Gianna végrendelkezik: Zita nővére törődjék az árván maradó kicsikkel. Indiából érkező Ginia apácahúgának még ezt mondja:

„Ha tudnád, milyen nehéz meghalni, amikor kicsi gyerekeket kell itthagyni!”

„Hiányzik az erőm és a bátorságom, hogy még egyszer lássam kincseimet.”

   Április 25-én, a haláltusából magához térve kéri férjétől: vigyék haza Ponte Nuovo-i házukba: itt akar meghalni, ahol minden boldog házasságára és drága kicsinyeire emlékezteti. A maradék erejével ragyogó tisztára fényesített lakásból indul három nappal később, 1962. április 28-án, reggel nyolc órakor a még ragyogóbb örök haza felé. A jó magból sarjadt élet, Gianna Emanuela közöttünk maradt. Amikor az Úrangyalát imádkozza, édesanyjának is emléket állít:

„Áldott a te méhednek gyümölcse!”