1. nap
Szentlélek Úristen, Te az Atyától és Fiútól öröktől fogva származol, s az Atyával és a Fiúval egylényegű vagy. Te vagy a kegyelmek forrása, bőkezű adományozója. Jöjj el Szentlélek Úristen, töltsd be szívünket hétszeres ajándékoddal.
Szentírási rész:
„Mert elárasztom vízzel a tikkadt mezőt, és bővizű patakokkal a kiaszott földet. Kiárasztom lelkemet utódaidra, és áldásomat gyermekeidre. Úgy sarjadnak majd, mint a fű a forrás közelében, mint a fűzfák a vízfolyások mellett. Az egyik így szól majd: „Én az Úré vagyok”.( Iz 44.3-5a)
Jó tanács ahhoz, hogy mit tegyek, hogy mélyebben találkozhassam a Szentlélekkel?
Minden nap add át magad Jézusnak (lehetőleg a reggeli imában) – s kérd s Lélek vezetését, hogy Ő vezessen előre a Jézussal való egységben. (Vö. Jn 16,13) .
Kérések:
Szentlélek, az örök élet fénye és boldogsága – Jöjj el közénk !
Szentlélek, Jézus Krisztus művének folytatója és megkoronázója – Jöjj el közénk !
Szentlélek Isten ! – Jöjj el közénk !
Küldd el Lelkedet és életre kelünk! – És megújítod a földnek színét.
Könyörögjünk! Szentlélek Úristen, kit az Úr Jézus, Egyházának megígért és Pünkösd napján elküldött: légy a mi lelkünknek is állandó, kedves vendége. Őrizd meg és gyarapítsd bennünk a te megszentelő kegyelmedet, s gyújtsd lángra szívünkben a szunnyadó isteni erényeket. Ékesíts fel minket, a te templomaidat, hét ajándékoddal, s engedd, hogy a te szellemed belőlünk embertársainkra is kiáradjon, hogy imádság, jó példa és apostolkodás által veled együtt hathatósan építsük Jézus Krisztus országát. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.
2. nap
Jöjj Bölcsesség Lelke, taníts meg arra, hogy minden gondolatunkat és cselekedetünket egyedül Istenre irányozzuk.
Szentírási rész:
„Akkor megtudják, hogy én, az Úr vagyok az ő Istenük, mert száműztem ugyan a népek közé, de most összegyűjtöm őket hazájukba, és senkit sem hagyok ott közülük. Nem rejtem el többé előlük arcomat, mert kiárasztom lelkemet Izrael házára – mondja az Úr, az Isten.”(Ez 39.28-29)
Bölcsesség
Verebekre nem lövünk ágyúval
Grock a híres német bohóc egyik reggel gyalázkodó és rágalmazó levelet kapott. Találkozott cirkuszbeli barátjával és elpanaszolta neki az esetet: – Nézd meg, micsoda otromba, rágalmazó levelet kaptam. Mit válaszoljak rá? A barátja elolvasta a levelet és visszaadta: – Semmit se válaszolj. Valamelyik irigyed vagy rosszakaród írta. Jelentsd fel a bíróságnál. Grock megköszönte a baráti tanácsot, de végül is a levelet visszaküldte a feladónak a következő melléklettel: „Kedves Uram! Nemrég kaptam kézhez a mellékelt levelet az Ön aláírásával. Elküldöm Önnek, hogy lássa, hogyan visszaélnek az Ön nevével. Önnek is érdeke, hogy a tettest kikutassa… Szívélyes üdvözlettel: Grock clown.” Legközelebb barátja megkérdezte Grockot: – No, följelentetted az illetőt? – Á, dehogy! – felelte Grock. – Verebekre nem lövünk ágyúval. (Willi Hoffsümmer nyomán)
Jó tanács ahhoz, hogy mit tegyek, hogy mélyebben találkozhassam a Szentlélekkel?
Ne aggódj! Bízd rá magad – Jézussal egyesülten – a Mennyei Atyára s a Szentlélek vezetésére. (Vö..Mt 6,33-34) Tudatosan élj Jézus és a Lélek szabadságában, s próbáld sugározni ennek a szabadságnak örömét. (Gal 6,22-26)
Kérések:
Szentlélek, a bölcsesség és jó tanács Lelke – Jöjj el közénk!
Szentlélek, a bűnök megbocsátója – Jöjj el közénk!
Szentlélek Isten! – Jöjj el közénk!
Küldd el Lelkedet és életre kelünk! – És megújítod a földnek színét.
Könyörögjünk! Urunk a Te Szentlelked lángoljon fel bennünk, világítson és tisztítson meg bennünket! Árassza ránk égi harmatát és tegye gyümölcsözővé jócselekedeteinket! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.
3. nap
Jöjj Értelem Lelke, hogy szent hitünk igazságait megértsük.
Szentírási rész:
„Mindezek után kiárasztom Lelkemet minden testre. Fiaitok és leányaitok jövendölni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok meg látomásokat látnak. Sőt, még a szolgákra és a szolgálókra is kiárasztom Lelkemet azokban a napokban.”(Joel 3,1-2)
Jó tanács ahhoz, hogy mit tegyek, hogy mélyebben találkozhassam a Szentlélekkel?
Légy tudatosabban Krisztus tanúja az emberek előtt, elsősorban szereteteddel. – Vágyódj rá, hogy Jézus éljen benned, s Általa közelebb vezethesd embertársaidat Hozzá. Ne félj – kellő időben – beszélni is hitedről! Kérd ilyenkor a benned élő Jézusnak és a Léleknek vezetését! (Vö. Lk 12,12; Iz 61,1)
Kérések:
Szentlélek, az értelem és tudomány Lelke – Jöjj el közénk!
Minden hitbeli tévedéstől – Ments meg minket, Szentlélek!
A te sugallataid megvetésétől – Ments meg minket, Szentlélek!
A megismert igazság elleni tusakodástól – Ments meg minket, Szentlélek!
Szentlélek Isten! – Jöjj el közénk!
Küldd el Lelkedet és életre kelünk! – És megújítod a földnek színét.
Könyörögjünk! Szentlélek Úristen, kit az Úr Jézus, Egyházának megígért és Pünkösd napján elküldött: légy a mi lelkünknek is állandó, kedves vendége. Őrizd meg és gyarapítsd bennünk a te megszentelő kegyelmedet, s gyújtsd lángra szívünkben a szunnyadó isteni erényeket. Ékesíts fel minket, a te templomaidat, hét ajándékoddal, s engedd, hogy a te szellemed belőlünk embertársainkra is kiáradjon, hogy imádság, jó példa és apostolkodás által veled együtt hathatósan építsük Jézus Krisztus országát. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.
4. nap
Jöjj Jó Tanács Lelke, hogy minden ügyünkben és kételyünkben a helyest megismerjük, és a jót válasszuk.
Szentírási rész:
„Az ünnep utolsó, nagy napján Jézus a templomban volt és fennhangon hirdette: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem: belsejéből az Írás szava szerint élő víz folyói fakadnak.” Ezt a Lélekről mondta, amelyben a benne hívők részesülnek. A Lélek ugyanis még nem jött el, mert még nem dicsőült meg Jézus.”( Jn 7.37-39 )
Jó tanács ahhoz, hogy mit tegyek, hogy mélyebben találkozhassam a Szentlélekkel?
Különösen figyelj a Szentlélek indításaira (Vö. Gal 5.16), – akár a lelkiismeretedben hangzik el az, akár pl. egy testvér vagy családtag kérése által. – Szokd meg, hogy azonnal és örömmel válaszolj hívásaira, akkor is, ha nehéz. (Pl. úgy, hogy bensődben kimondod Neki: „igen!”, s megteszed, amire hív.)
Kérések:
Tarts távol tőlünk, híveidtől minden szomorúságot és kishitűséget – Kérünk, téged, hallgass meg minket!
Irányítsd minden gondolatunkat és szándékunkat a mennyeiekre – Kérünk, téged, hallgass meg minket!
Őrizz meg mindnyájunkat a te szent szeretetedben – Kérünk, téged, hallgass meg minket!
Szentlélek Isten! – Jöjj el közénk!
Küldd el Lelkedet és életre kelünk! – És megújítod a földnek színét.
Könyörögjünk! Urunk a Te Szentlelked lángoljon fel bennünk, világítson és tisztítson meg bennünket! Árassza ránk égi harmatát és tegye gyümölcsözővé jócselekedeteinket! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.
5. nap
Jöjj Erősség Lelke, hogy a szerencsétlenségben és bajban, a gonosz lélek és a világ kísértései között mindenkor Hozzád ragaszkodjunk.
Szentírási rész:
„Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat, én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad. A világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri. De ti ismeritek, mert bennetek van és bennetek marad… S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.” (Jn 14.15-17.26.)
Bölcsesség:
„Beszélünk a boldogságról, a dolce vita-ról, de valójában kétféle ember van csak: a jobb és a bal lator. Az egyik káromkodik, távlata semmi, szenvedésének értelmét nem találja, a másik Jézus arcát nézi: „Uram, emlékezzél meg rólam…” Aligha volt a földön olyan ember, aki a szenvedés titkát kikerülhette volna.” (Szabó János)
Jó tanács ahhoz, hogy mit tegyek, hogy mélyebben találkozhassam a Szentlélekkel?
Lépj ki magadból. Minden nap úgy indulj reggeli imádból, hogy: ma „keresztre akarom szegezni” önzésemet, hogy Jézus élhessen bennem. (Vö. Gal 2,20.) – Tégy konkrét elhatározást: pl. ma oda fogok lépni ahhoz, aki tegnap megbántott, vagy felhívom azt, akivel rég nem találkoztam. – S ha szeretsz, Jézus és a Lélek kinyilatkoztatja magát Neked. (vö. Jn 14,21)
Kérések:
Szentlélek, az erősség Lelke – Jöjj el közénk!
Vigasztaló Lélek – Jöjj el közénk!
Szentlélek Isten! – Jöjj el közénk!
Küldd el Lelkedet és életre kelünk! – És megújítod a földnek színét.
Könyörögjünk! Szentlélek Úristen, kit az Úr Jézus, Egyházának megígért és Pünkösd napján elküldött: légy a mi lelkünknek is állandó, kedves vendége. Őrizd meg és gyarapítsd bennünk a te megszentelő kegyelmedet, s gyújtsd lángra szívünkben a szunnyadó isteni erényeket. Ékesíts fel minket, a te templomaidat, hét ajándékoddal, s engedd, hogy a te szellemed belőlünk embertársainkra is kiáradjon, hogy imádság, jó példa és apostolkodás által veled együtt hathatósan építsük Jézus Krisztus országát. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.
6. nap
Jöjj Tudomány Lelke, hogy mindig tanításaid ösvényén járjunk.
Szentírási rész:
„ De az igazságot mondtam: Jobb nektek, ha elmegyek, mert ha nem megyek el, akkor nem jön el hozzátok a Vigasztaló. Ha azonban elmegyek, akkor elküldöm. Amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A bűnről, amiért nem hittek bennem. Az igazságról, hogy az Atyához megyek, s többé nem láttok. Az ítéletről, mivel a világ fejedelme ítélet alá esett. Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek.” (Jn 16,7-13)
Jó tanács ahhoz, hogy mit tegyek, hogy mélyebben találkozhassam a Szentlélekkel?
Hidd és reméld, hogy ha Jézussal egyesülten élsz (a Lélekben), Ő képes minden nehézség közepette – közreműködésedet is felhasználva – megújítani közösségedet és az Egyházat. Ezt a reményt sugározzák életed és szavaid. (Vö. Rom 15,13; Ef 1, 17-19) S ezzel a vággyal járulj a Jézussal egyesítő szentségekhez!
Kérések:
Szentlélek, az értelem és tudomány Lelke – Jöjj el közénk!
A kevélység szellemétől – Ments meg minket, Szentlélek!
A hamisság és kétszínűség szellemétől – Ments meg minket, Szentlélek!
Szentlélek Isten! – Jöjj el közénk!
Küldd el Lelkedet és életre kelünk! – És megújítod a földnek színét.
Könyörögjünk! Urunk a Te Szentlelked lángoljon fel bennünk, világítson és tisztítson meg bennünket! Árassza ránk égi harmatát és tegye gyümölcsözővé jócselekedeteinket! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.
7. nap
Jöjj Jámborság Lelke, hogy a jövőben buzgóbban szolgáljunk Neked, parancsaidat megtartsuk, és sugallataidat hűségesen kövessük.
Szentírási rész:
„Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét. Maradjatok a városban, míg fel nem öltitek a magasságból való erőt.” (Lk 24.49)
Jó tanács ahhoz, hogy mit tegyek, hogy mélyebben találkozhassam a Szentlélekkel?
Imádkozz mélyebben! Minden imában tudatosítsd, hogy Jézus jelen van benned, és Ő egyszerre a végtelen Isten. Kérd ima előtt a Szentlelket, hogy tanítson imádkozni, személyesen megszólítani és szeretni Jézust. (Pl. így: „Jöjj Szentlélek! Világosíts meg! Nyisd meg a lelkem!”) (Vö. Rom 8,14-16, 26; Gal 4,6) Biztosíts állandó időpontokat imádságodnak (pl. minden reggel és este ugyanazon időben egy-egy negyedóra…), s a szentségimádásnak is (ha lehet, azonos napon, azonos időben).
Kérések:
Szentlélek, a jámborság és isteni félelem Lelke – Jöjj el közénk!
Szentlélek, az Anyaszentegyház kormányzója – Jöjj el közénk!
Szentlélek, a Szentatya tanításának őre – Jöjj el közénk!
Szentlélek Isten! – Jöjj el közénk!
Küldd el Lelkedet és életre kelünk! – És megújítod a földnek színét.
Könyörögjünk! Szentlélek Úristen, kit az Úr Jézus, Egyházának megígért és Pünkösd napján elküldött: légy a mi lelkünknek is állandó, kedves vendége. Őrizd meg és gyarapítsd bennünk a te megszentelő kegyelmedet, s gyújtsd lángra szívünkben a szunnyadó isteni erényeket. Ékesíts fel minket, a te templomaidat, hét ajándékoddal, s engedd, hogy a te szellemed belőlünk embertársainkra is kiáradjon, hogy imádság, jó példa és apostolkodás által veled együtt hathatósan építsük Jézus Krisztus országát. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.
8. nap
Jöjj Istenfélelem Lelke, hogy Isten jelenlétéről mindig és mindenütt megemlékezzünk, és elkerüljük, ami megbántása volna.
Szentírási rész:
„Egyszer, amikor együtt evett velük, megparancsolta nekik, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére, „amelyről – úgymond – tőlem hallottatok: Mert János csak vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva a Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni.” (ApCsel 1,4-5)
Bölcsesség:
Egy bölcs a dolgozószobájában tartott egy hatalmas ingaórát, amely minden órában ünnepélyes lassúsággal, de ugyanakkor nagy dörgések közepette szólalt meg.
– Nem zavarja? – kérdezte egyik diákja.
Nem – válaszolta a bölcs -, mert így minden órában meg kell kérdeznem magamtól, hogy mit csináltam az elmúlt órában.
Jó tanács ahhoz, hogy mit tegyek, hogy mélyebben találkozhassam a Szentlélekkel?
Merj mindig újra kezdeni! Minél inkább magunkban bízunk, annál gyakrabban elesünk. Ha a bennünk élő Megváltóra s a Lélek vezetésére bízzuk magunkat, csökkennek az elesések. (Ez a fejlődés egész életünk útja. Rom 8,5-11) Ha hiszel, minden elesésed, gyengeséged ellenére a Lélek kialakítja benned Jézust. (Ez 36,26; 2 Kor 4,5-7)
Kérések:
Taníts meg minket imádkozni és imádkozz bennünk, – Jöjj el közénk!
Segíts egymást szeretnünk és elviselnünk, – Jöjj el közénk!
Te légy örök jutalmunk, – Jöjj el közénk!
Szentlélek Isten! – Jöjj el közénk!
Küldd el Lelkedet és életre kelünk! – És megújítod a földnek színét.
Könyörögjünk! Urunk a Te Szentlelked lángoljon fel bennünk, világítson és tisztítson meg bennünket! Árassza ránk égi harmatát és tegye gyümölcsözővé jócselekedeteinket! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.
9. nap
Mennyei Király, Vigasztaló,
igazságnak Lelke,
ki mindenütt jelen vagy
és mindeneket betöltesz,
minden jónak kútfeje és az életnek megadója,
jöjj el és lakozzál mibennünk,
és tisztíts meg minket minden szennytől,
és üdvözítsd, Jóságos, a mi lelkünket!
(Görögkatolikus liturgiából)
Szentírási rész:
„Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem. A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Most megismerésünk csak töredékes, és töredékes a prófétálásunk is. Ha azonban elérkezik a tökéletes, ami töredékes, az véget ér. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyerek, úgy gondolkoztam, mint a gyerek, úgy ítéltem, mint a gyerek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyerek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek. Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.”(1Kor 13)
Jó tanács ahhoz, hogy mit tegyek, hogy mélyebben találkozhassam a Szentlélekkel?
Építsd a szeretetet, az egyetértést, különösen ott, ahol kritikával, széthúzással találkozol. (Pl. határozd el, hogy aznap mindenkiről jót mondasz.) (Vö. Rom 13,8; 2 Kor 13,13)
Kérések:
Szentlélek, az Atyának és Fiúnak közös szeretete és boldogsága – Jöjj el közénk!
Az Úr Lelke, aki mindeneket megtöltesz – Jöjj el közénk!