Szűz Mária Szeplőtelen Szívéhez

A Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szíve, a teljes ártatlanság, valamint a megtestesült Ige és a megváltott ember iránti anyai szeretet jelképe. Tiszteletének alapja a Szeplőtelen Fogantatás és az istenanyaság.

Ezt az emléknapot Jézus Szentséges Szívének főünnepe után tartja az Egyház. XII. Pius pápa 1942-ben az egész emberiséget Mária oltalmába ajánlotta, és liturgikus ünneplését augusztus 22-re helyezte. Az új kalendárium visszatért az eredeti gyakorlatra, és ezért mozgó emléknapként – Jézus Szíve ünnepe után tette.

A fatimai jelenésekben a Szűzanya kifejezetten kérte Szeplőtelen Szíve tiszteletét, és a világ fölajánlását a Szeplőtelen Szívnek. Szent II. János Pál pápa 1981. június 7-én a konstantinápolyi zsinat 1600-adik és az efezusi zsinat 1550-dik évfordulója alkalmából akarta megtenni e fölajánlást. Az ellene 1981. május 13-án elkövetett merénylet után a Santa Maria Maggiore bazilikában hangfelvételről hangzott el a fölajánlás, melyet 1982. május 13-án Fatimában, 1984. március 25-én Rómában, és 2000. október 8-án a világegyház összes püspökeivel együtt Rómában megismételt.

Kilenced Szűz Mária Szeplőtelen Szívéhez

A kilencedet imádkozhatjuk Szűz Mária Szeplőtelen Szívének ünnepére (mozgóünnep, az Úrnapját követő szombat) készülve az azt megelőző kilenc napon; kilenc egymást követő elsőszombaton (minden hónap első szombatja), Szűz Mária Szeplőtelen Szíve tiszteletének napján; elsőszombatokra készülve az azt megelőző kilenc napon; vagy az év bármely egymást követő kilenc napján. 

1. nap2. nap3. nap4. nap5. nap
6. nap7. nap8. nap9. nap Litánia

 1. nap

Bevezető ima:

Égi Királynőnk és Anyánk! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük. Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön buzgalommal magasztalnak. Egyesítjük mindenekelőtt azzal az egyedülálló dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság megtisztel. Téged dicsőítenek, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja. Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk, és nagy bizalommal kiáltunk e siralom völgyéből. Eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk. Ámen.

Napi ima:

Ó Mária Szeplőtelen tisztaságban ragyogó Szíve! Te vagy a legszebb virág Isten virágos kertjében. Te vagy az a csodálatos Édenkert, amelyet a bűn soha, soha nem kerített hatalmába. Eszközöld ki nekünk ezt a kegyelmet, hogy mi is, miként Te magad, Isten megbántását, még a legcsekélyebbet is minden erőnkkel kerüljük.

Üdvözlégy…

Litánia Mária Szeplőtelen Szívéről

2. nap

Bevezető ima:

Égi Királynőnk és Anyánk! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük. Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön buzgalommal magasztalnak. Egyesítjük mindenekelőtt azzal az egyedülálló dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság megtisztel. Téged dicsőítenek, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja. Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk, és nagy bizalommal kiáltunk e siralom völgyéből. Eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk. Ámen.

Napi ima: 

Mária Szeplőtelen Szíve, örök szüzességben Istennek szentelt Szív! Te vagy az érintetlen liliom, a virágzó oázis a világ sivatagában, amelyben Isten Szeme gyönyörködik. Vonzz sok lelket szüzességed követésére, hogy a világ csábítását legyőzzék, és magukat osztatlan szívvel Istennek szenteljék.

Üdvözlégy…

Litánia Mária Szeplőtelen Szívéről

3. nap

Bevezető ima:

Égi Királynőnk és Anyánk! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük. Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön buzgalommal magasztalnak. Egyesítjük mindenekelőtt azzal az egyedülálló dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság megtisztel. Téged dicsőítenek, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja. Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk, és nagy bizalommal kiáltunk e siralom völgyéből. Eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk. Ámen.

Napi ima: 

Mária Szeplőtelen és isteni szeretettől lángoló Szíve! Te vagy az égő lámpás, amelyet maga a Szentlélek gyújtott lángra, és szeretetének olajával táplált: a Te Szívedben a szent Tűz soha nem aludt ki. Gyújtsd lángra a mi lanyha szívünket is az isteni szeretetnek azzal a Tüzével, amely a Te Szívedben oly nagy lánggal égett.

Üdvözlégy…

Litánia Mária Szeplőtelen Szívéről

4. nap

Bevezető ima:

Égi Királynőnk és Anyánk! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük. Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön buzgalommal magasztalnak. Egyesítjük mindenekelőtt azzal az egyedülálló dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság megtisztel. Téged dicsőítenek, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja. Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk, és nagy bizalommal kiáltunk e siralom völgyéből. Eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk. Ámen.

Ima:

Mária Szeplőtelen és szemlélődésben elmerült Szíve! Gondolataiddal, vágyaiddal mindenkor Istennél időztél. Szent Fiad szavait és a megváltás titkait szent hallgatással őrizted Szívedben. Űzd el a nyugtalanító gondolatokat, amelyek megzavarják összeszedettségünket, és irányítsd lelkünket Isten felé.

Üdvözlégy…

Litánia Mária Szeplőtelen Szívéről

5. nap

Bevezető ima:

Égi Királynőnk és Anyánk! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük. Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön buzgalommal magasztalnak. Egyesítjük mindenekelőtt azzal az egyedülálló dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság megtisztel. Téged dicsőítenek, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja. Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk, és nagy bizalommal kiáltunk e siralom völgyéből. Eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk. Ámen.

Ima: 

Ó Mária Szeplőtelen és egészen alázatos Szíve! Minél gazdagabb lettél kegyelmekben és erényekben, annál mélyebbé változott alázatosságod. Szerény és visszahúzódó lelkületed különösen kedves volt Istennek, és emiatt méltatott arra az Isten Fia, hogy Szívedben szállást vegyen. Taníts bennünket is igaz alázatra és Isten akaratának követésére!

Üdvözlégy…

Litánia Mária Szeplőtelen Szívéről

6. nap

Bevezető ima:

Égi Királynőnk és Anyánk! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük. Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön buzgalommal magasztalnak. Egyesítjük mindenekelőtt azzal az egyedülálló dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság megtisztel. Téged dicsőítenek, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja. Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk, és nagy bizalommal kiáltunk e siralom völgyéből. Eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk. Ámen.

Ima: 

Ó Mára Szeplőtelen és sok szenvedéssel eltelt Szíve! Mint Krisztus Anyja és a Megváltásban Társa, egészen kiürítetted a szenvedés kelyhét. Segíts bennünket, hogy a szenvedésnek ezt a mértékét, amelyet az Isten jósága és bölcsessége számunkra kijelölt, bátran és bízó lelkülettel viseljük.

Üdvözlégy…

Litánia Mária Szeplőtelen Szívéről

7. nap

Bevezető ima:

Égi Királynőnk és Anyánk! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük. Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön buzgalommal magasztalnak. Egyesítjük mindenekelőtt azzal az egyedülálló dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság megtisztel. Téged dicsőítenek, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja. Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk, és nagy bizalommal kiáltunk e siralom völgyéből. Eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk. Ámen.

Ima: 

Ó Mária Szeplőtelen és a mi üdvösségünkért aggódó Szíve! Emlékezz meg a szegény bűnösökről, akiket vad szenvedélyek bilincse tart rabságban és Istentől távol élnek. Segítsd őket, hogy kötelékeiktől megszabaduljanak, és újra Isten gyermekeinek szabadságára jussanak.

Üdvözlégy…

Litánia Mária Szeplőtelen Szívéről

8. nap

Bevezető ima:

Égi Királynőnk és Anyánk! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük. Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön buzgalommal magasztalnak. Egyesítjük mindenekelőtt azzal az egyedülálló dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság megtisztel. Téged dicsőítenek, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja. Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk, és nagy bizalommal kiáltunk e siralom völgyéből. Eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk. Ámen.

Ima: 

Ó Mária Szeplőtelen, és Krisztus Egyházával szeretettel törődő Szíve! A kereszt alatt nekünk, embereknek, és az egész Egyháznak Anyja lettél. Imádkozz, könyörögj Jézusnál szüntelenül az Ő szeretett Jegyeséért. Egyházáért a földön. Vedd oltalmad alá a pápát, a püspököket, a papokat és Istennek egész népét. Védj meg bennünket a gonosztól.

Üdvözlégy…

Litánia Mária Szeplőtelen Szívéről

9. nap

Bevezető ima:

Égi Királynőnk és Anyánk! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük. Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön buzgalommal magasztalnak. Egyesítjük mindenekelőtt azzal az egyedülálló dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság megtisztel. Téged dicsőítenek, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja. Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk, és nagy bizalommal kiáltunk e siralom völgyéből. Eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk. Ámen.

Ima: 

Ó Mária Szeplőtelen és királynői Szíve! Földi életed elmúltával az Úr fölvitt Téged a mennybe, s az Ő felülmúlhatatlan örömének birodalmában adott Neked szállást. Testestül-lelkestül a mennybe vétettél, ahol Szent Fiad Királynővé koronázott. Élj e királynői hatalommal a mi javunkra, jöjj segítségünkre mindenkor, ha kérünk, ha nem. Hadd legyünk Általad mi is méltók a mennyei koronára a Te jóságos közbenjárásodra!

Üdvözlégy…

Litánia Mária Szeplőtelen Szívéről

Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus hallgass minket!
Krisztus hallgass meg minket!

Mennyei Atyaisten, irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten, irgalmazz nekünk!
Szentlélek Úristen, irgalmazz nekünk!

Mária Szíve, az Isten Szívének mintájára alkotott Szív, könyörögj érettünk!
Mária Szíve, a Szeplőtelenül Fogantatottnak Szíve, Könyörögj érettünk! 
Mária Szíve, a Szentlélek méltó lakhelye, Könyörögj érettünk! 
Mária Szíve, az örök Bölcsesség Anyjának Szíve, Könyörögj érettünk! 
Mária Szíve, a szép Szeretet Anyjának Szíve, Könyörögj érettünk! 
Mária Szíve, az Isteni Ige Anyjának Szíve, Könyörögj érettünk! 
Mária Szíve, a halálnál is erősebb Szív a szeretetben, Könyörögj érettünk! 
Mária Szíve, a fájdalmak tőreivel átdöfött Szív, Könyörögj érettünk! 
Mária Szíve, a kereszt alatt Jézussal egyesült, megfeszített Szív, Könyörögj érettünk! 
Mária Szíve, Jézus Szívének képmása, Könyörögj érettünk! 
Mária Szíve, Jézus Szívének gyönyörűsége, Könyörögj érettünk! 
Mária Szíve, a szentség kincsesháza, Könyörögj érettünk! 
Mária Szíve, a minden kegyelem Közvetítőjének Szíve, Könyörögj érettünk! 
Mária Szíve, bűnösök menedéke, Könyörögj érettünk! 
Mária Szíve, szomorkodók erőssége, Könyörögj érettünk! 
Mária Szíve, elhagyatottak vigasztalója, Könyörögj érettünk! 
Mária Szíve, csüggedők felemelője, Könyörögj érettünk! 
Mária Szíve, üldözöttek menedéke és bátorítója, Könyörögj érettünk! 
Mária Szíve, haldoklók reménye, Könyörögj érettünk! 
Mária Szíve, a szorongatottak mentsvára, Könyörögj! 
Mária Szíve, az Egyház védelme a sötétség ereje elleni harcban, Könyörögj érettünk! 
Mária Szíve, az okosság lakhelye, amely minden tévtanítást szertefoszlat, Könyörögj érettünk! 
Mária Szíve, az egész világ Királynőjének dicsőséges Szíve, Könyörögj érettünk! 
Mária Szíve, Anyánk Szíve, Könyörögj érettünk! 
Mária Szíve, minden dicséretre méltó Szív, Könyörögj érettünk! 

Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, kegyelmezz nekünk!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, hallgass meg minket!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk!

Imádkozz érettünk, Istennek Szent Anyja, hogy az isteni Tűz, amely a Te Szívedet kimondhatatlanul betöltötte, a mi szívünket is lángra gyújtsa!

Könyörögjünk! Mindenható örök Isten! Te a Boldogságos Szűz Mária Szívében a Szentlélek méltó lakhelyét készítetted el, add meg nekünk és mindenkinek – aki Mária Szeplőtelen Szívét tiszteli – a kegyelmet, hogy Hozzá mindig hasonlóbbakká váljunk. Kérjük ezt Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

Felajánló ima az egész kilenced végén

Mennyei Atya, Mária Szeplőtelen Szíve által felajánlom Neked Szent Fiadat, Jézust, ahogy Ő is a kereszten, föláldozta magát az egész világ üdvéért, s oltárainkon most is szüntelenül áldozatul adja magát. Fogadd kegyesen ezt az áldozatot Mária Szeplőtelen Szíve által, és irgalmazz nekünk.

Ne hulljon hasztalan ez a drága Vér, amely oltárainkon jelen van! Ne esedezzen értünk hiába Mária Szent Szíve. E szent áldozat és Mária könyörgései által fordulunk az atyai Jóságodhoz. Adj a bűnösöknek bocsánatot, a haldoklóknak kegyelmet az üdvösség elnyerésére, a világnak békét, az Egyháznak pedig egységet és minden mennyei jót. Ámen.